2015. január 29., csütörtök

Paul Washer Az együttjárásról a Biblia mércéje szerint 2.rész


Igazi férfiasság és nőiesség


- Mit jelent férfinak lenni?

Mikor is kezdhetsz el gondolkozni azon, hogy kapcsolatba lépj valakivel? A Biblia szerint akkor amikor már készen állsz az elköteleződésre. Vagyis amikor már képes vagy lelkileg vezetni egy nőt.
 " Minden férfi feje Krisztus, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten.” (1Kor 11,3)

Egy másik fontos része ennek, hogy te legyél az ő védelmezője, az, aki törődik vele. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy izmosnak kell lenned vagy erősnek, annál inkább azt, hogy ha kell, le tudod tenni érte az életedet. És soha nem hagyhatod őt magára! Ez a becsületességről és a jellemről szól. Mert ha ő szörnyen átalakul, vagy az egész személyisége totál megváltozik, akkor sem állhatsz tovább.

És ott a harmadik része a dolognak: Gondoskodni róla anyagilag. Mert ugye elhagyod apád és anyád…:) 

  
„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24)




És most a lányokról, ők akkor most fel vannak mentve? Nem, ők sincsenek. Mit mond a Biblia a szépségről? Azt nagyon jól tudjuk, hogy a világ mit nevez szépségnek, mert ezt van elég alkalmunk megismerni. A világ megmutatja, és mi megtanulhatjuk, hogyan öltözzünk.
A kultúra amiben élünk egyszerűen lerombolta a nőiességet, tönkretette az igazi szépséget, kiirtotta még az elegancia reményét is, és mindezt felcserélte az érzékiséggel. Muszáj újratanulnunk a szépség és az öltözködés elveit, mert a világ már teljesen átformált minket.
"A visszafogott öltözködés nem arról szól, hogy eltakarjuk a testünket, mert nem tetszik vagy mert rejtőzködni akarunk...hanem sokkal inkább a méltóságunk kimutatásáról."   Jessica Rey
Természetesen a nőiesség többről szól mint, hogy hogyan öltözködünk és hogyan viszonyulunk a fiúkhoz, de most túl hosszú lenne mindent leírni. Nemsokára egy újabb részben írok bővebben is. :)

Hadd mondjak el valamit, amit főiskolákon mindig szoktam tanítani. Ha ruházatod az arcodat emeli ki, az Istentől van… ha viszont a testedet emeli ki, amit viselsz, akkor a fiúk figyelmét nem Istenre irányítod. Most már  te is látod, mi is folyik körülöttünk. Még te is, hogyha tagja vagy ennek a társadalomnak valószínű, hogy lejjebb adtad a mércét. Megengedted a srácoknak, hogy úgy beszéljenek és bánjanak veled, ami nem helyes.És ha visszamehetnél nagymamád korába, akkor az emberek lenéznének azért, amiért így viselkedsz. Amiért megengeded másoknak, hogy így viselkedjenek veled.

Arról beszélek tehát, hogy lejjebb engedtük a mércét. Ez  a világban normális, mert a világ Isten nélküli, de mi keresztények lennénk, vagy nem? Itt van a legnagyobb probléma a generációnkkal, szándékosan nem mondom, hogy a ti generációtokkal, hanem a miénkkel.

Azt hisszük, hogy ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani őket, olyanná kell lennünk, mint a világ. De Jézus azt mondta, hogy ahhoz, hogy meg tudjuk szólítani ezt a világot, ahhoz éppen, hogy szembe kell állnunk vele.



forrás: http://havannacsoport.hu/index.php/kereszteny-tanitasok/paul-washer-az-egyuettjarasrol




2015. január 27., kedd

                 Szabadság vs Facebook


Te szabad vagy?

A szabad ember azt teszi, amit szeret. Krisztus szeretete megszabadít minket, a régi hiábavaló vágyainktól és életünktől. Többé már nem vagyunk a bűn rabszolgái, hanem az ő szolgái leszünk. Jézus vágya az, hogy gyermekei azokra a dolgokra vágyjanak, amik életet és megelégedést nyújtanak számukra.



"..én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.." János10:10



Hogy reagálna, ha azt látná, hogy hívei több időt töltenek a saját adatlapjukban gyönyörködve, mint az ő Lényében elmerülve? (Igen,sajnos a saját tapasztalataimról beszélek, és nem tudhatom, ez milyen mértékben igaz Rád!)

A Facebook önmagam köré összpontosít. Hazugság lenne azt állítanunk, hogy "kinyitja a világot" számunkra. Tapasztalatom szerint éppen az ellenkezőjét teszi. Bezár. Az "én " mindennél fontosabbá válik. A lényeg csak az lesz, hogy én mit lájkolok, posztolok, osztok meg, töltök fel, kommentelek.....


 A Facebook becsap. Azt próbálja  velem elhitetni, hogy az élet körülöttem forog. Hogy a legfontosabb dolog Én vagyok.


“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.”



Ezt a parancsolatot Jézus mondta. Keresztényként Isten MEGPARANCSOLJA nekünk azt, ami EGYEDÜL képes életet és örömöt adni. Az én-központúság ezért börtön.Sehol nem olvashatunk még hasonlót sem ehhez a Bibliában : "Szeresd Önmagadat, a TE ISTENEDET teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből." (Még leírni is borzalmas.)

De álljunk meg egy pillanatra: nem ehhez segít-e hozzá minket a Facebook? Nem éppen a szabadságunktól próbál megfosztani oly módon, hogy elveszi a fókuszunkat, Arról, akire egyedül érdemes fókuszálnunk?!


14Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 15és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. (Korinthusi levél 2. fejezet)



         

2015. január 25., vasárnap

A megbocsájtás 



A megbocsájtás nagyon fontos dolog. A keresztény életben pedig a legfontosabb! Szó szerint nem is tudnánk nélküle élni!
Ferenc pápa szavaival : ,, Isten eldönti: Jézust küldi el, hogy egy új megállapodással helyreállítsa a kapcsolatot az emberiséggel. Ez a megállapodás pedig voltaképpen egyetlen dolgon, a megbocsátáson alapszik."

Vagyis keresztény életünk alapja Isten megbocsájtása. Nem a mi érdemünk. Jézus 2000 évvel ezelőtt meghalt értünk amikor még egyetlen bűnt sem követtünk el.
Szintén Ferenc pápa szavaival ,, felmerülhet a kétely az ember szívében: vajon „mennyire” kész Isten megbocsátani. Nos, elég bűnbánatot tartani és bocsánatot kérni. Nem kell semmit sem fizetni érte, mert Jézus már megfizetett értünk. A követendő példa a tékozló fiú, aki bűnbánóan egy egész beszéddel készül az apjával való találkozásra, ő azonban még szóhoz jutni sem engedi, hanem szorosan magához öleli és magánál tartja.
Nincs olyan bűn, amelyet Isten meg ne bocsátana. Ő mindent megbocsát. Mondhatná valaki: „De, atyám, én nem megyek gyónni, mert annyi gyalázatos dolgot elkövettem, annyi bűnöm van, hogy biztos nem fog megbocsátani.” Nem így van! Nem igaz! Mindent megbocsát. Ha megbánod, minden bűnödet megbocsátja. Amikor… bizony sokszor előfordul, hogy nem is enged szóhoz jutni! Alig hogy elkezdesz bocsánatot kérni, ő már megérezteti veled a megbocsátás örömét, még mielőtt mindent elmondtál volna! " 


Mivel Isten ilyen radikálisan szeret minket fel kell tennünk a kérdést: miről is szól a keresztény életünk? Isten követéséről, vagy arról, hogy a saját életünkbe próbáljuk valahogy belepaszírozni Jézust? Jézus azt kéri, hogy teljes szívünkkel kövessük Őt és adjuk fel érte mindenünket!

Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. ” Máté 22:37.


„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem.”(Lukács 9,23)

Ezt nem csak az apostoloktól kérte, nem csak azoktól akiknek valamilyen "különleges elhívásuk van". Hanem mindenkitől aki kereszténynek vallja magát. Vagyis, ha annak tartod magad akkor tőled is.
Hogy jön ez a megbocsájtáshoz? Úgy, hogy láthatjuk: Jézus nem csak a szívünk egy részét kéri, vagy vasárnaponként egy szűk órát, hanem az egész életünket. Ezt pedig azért van joga megtenni mert Ő Isten. Ő teremtett. Ő az aki meghalt értünk. Ő az aki elfogad minket úgy ahogy vagyunk! Kérhetünk ennél többet?

Mielőtt megformáltalak az anyaméhben,
már ismertelek.
Jeremiás 1,4-5


Kiválasztottalak magamnak, a teremtés kezdetén
Efezusiakhoz 1,11-12


Nem véletlen az életed.
Zsoltárok 139,16


Én határoztam el pontosan a születésed idejét, és azt is,
hogy hol fogsz élni
Apostolok Cselekedetei 17,26


Hamisan képviseltek azok,
akik nem ismernek engem
János 8,41-44


Nem vagyok tartózkodó, sem haragos,
hanem teljes szeretettel tekintek rád
1 János 4,16


Atyád vagyok, és fiamként szeretlek,
mint ahogyan Jézust szeretem
János 17,23

Mert Jézusban láthatod, hogy mennyire szeretlek
János 17,26

Ő és én, egyek vagyunk
Zsidókhoz 1,3


Vágyom arra,
hogy szeretetemmel elhalmozzalak
1 János 3,1


Csupán azért,
mert a gyermekem vagy és én Apád vagyok
1 János 3,1


Többet adok neked,
mint valaha földi apádtól kaphatnál
Maté 7,11


Mert én vagyok a tökéletes Apa
Máté 5,48


Minden jó ajandék számodra, amelyet elfogadsz,
az én kezembõl ered
Jakab 1,17


Mert mindenben gondoskodom rólad és ellátlak mind azzal,
amire szükséged van
Máté 6,31-33


A jövõdre vonatkozó terveim mindig
reménnyel vannak teli
Jeremiás 29,11


Mert örök szeretettel szeretlek téged.
Jeremiás 31,3

Vagyis ez a határtalan szeretet az ami arra késztet minket, hogy Istent kövessük. Azért, hogy egy olyan életet éljünk ami szembe megy mindennel amit a kultúránk képvisel. Azért, hogy az életünkkel válaszolhassunk az Ő szeretetére.

„És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.” (Kolossé 2,13-14)


Azért, hogy legyen bátorságunk máshogy élni, " szeretni azokat akik gyűlölnek, imádkozni azokért akik átkoznak " . Mikor nehéz lemondani a kényelmünkről gondoljunk Jézusra amint a Golgota felé cipeli a keresztet...
,, Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte öröm helyett - a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet ..." Zsid. 12.2.






2015. január 23., péntek

Paul Washer Az együttjárásról a Biblia mércéje szerint 1.rész


Mit jelent szeretni valakit?




Észrevettétek, hogy az Efezusi levél 6. része egy ígéretet tartalmaz azoknak a gyermekeknek, akik engedelmeskednek?
Hogy jól legyen dolgod, és hosszú ideig élj a földön.”
Régen hajléktalanokkal foglalkoztam, mikor egyetemista voltam, és egy darabig még együtt is éltem velük. És egy nap a barátommal, sok hajléktalannal beszélgettünk, és egy kérdést tettünk fel nekik: - Milyen volt a kapcsolatod a szüleiddel? És a legtöbben azt mondták: „Meglehetősen lázadtam ellenük” – szinte mindegyik. Ha már a legalapvetőbb felsőbbség ellen is lázadsz, akkor majd nem esik nehezedre, hogy egyéb más felsőbbség ellen is lázadj majd az életedben.

Fiatal hölgyek figyeljetek rám! Ha tetszik nektek egy fiú, és azt gondoljátok, hogy lehet, hogy jó férj lenne belőle, akkor titokban figyeljétek meg, hogyan tiszteli az édesanyját. Mert ha nem tiszteli az édesanyját, akkor titeket sem fog tisztelni. Azt mondod: de tisztelni fog engem. De csak várd meg, ha ráhúzza a gyűrűt az ujjadra.

És fiatalemberek, akik érdeklődtök egy lány iránt, kérdezzétek meg magatoktól: Tiszteli ez a lány az édesapját?
Mert ha nem tiszteli az édesapját, akkor titeket sem fog tisztelni.
Ó, először nagyon kedves lesz, de amint hozzád ment, King-Kong női variánsává válik.:)

Bejön egy fiú egy nap az irodámba, és ezt mondja: Szerelmes vagyok. Nos, akárhányszor egy srác így jön be hozzám, ezzel az arckifejezéssel, és azt mondja szerelmes vagyok, azt mondom neki:

- Fiam. Ülj le. Mit értesz ezalatt?
- Hát szerelmes vagyok.
- De mit értesz ezalatt?
- Nagyon szeretek vele lenni. Gyönyörű. Jókat beszélgetünk. Pont olyan, amilyenre szükségem van. Egyszerűen szeretem.
- Rendben, akkor nézzük, jól értem-e: Azt mondod, hogy feleségül akarod venni őt, mert kielégíti az önző, énközpontú vágyaidat?
- Nem. Nem így értettem.
- De ezt mondtad. El akarod venni, mert szeretsz vele együtt lenni. Mi van, ha már nem szeretsz vele együtt lenni? Mi van, ha jön valaki más, akivel úgy tűnik, jobb együtt lenni? És el akarod venni. Mert gyönyörű? De mi van, ha már nem lesz gyönyörű? Mi van, ha szembejön valaki, aki nála is gyönyörűbb? És el akarod venni, mert jókat lehet vele beszélgetni, és jó vele lenni. De mi van, ha jön más, akivel még nála is jobban tudsz beszélgetni, és akivel még jobban ki tudsz jönni?

Látjátok, hogy a legtöbb kapcsolat, mennyire teljesen rosszul, és nem bibliai módon indul? És mikor széthullik, nem tudjuk, miért történt? Pedig már az induláskor halálra volt ítélve.

 A legalapvetőbb vonásában a házasság egy elköteleződés. Elköteleződés Isten felé. Isten elhívott engem, hogy tegyem le az életemet az Ő egyik lányáért.
Nem számít, hogy mi történik. Ez az elköteleződés változhatatlan, és visszavonhatatlan. És rengeteg más csoda és élvezet is van a házasságban, melyeket most nincs időnk megbeszélni. De amit látnunk kell, hogy a házasság alapja a szent elköteleződés Isten iránt.

Még egy dolog az együttjárásról. Tudjátok, hogy ez egy új jelenség nyugaton. Az emberiség történelme során nem is létezett. Nem működött a zsidó nép életében. Nem feltétlenül működött az ősegyházban. S nem működött a történelem során megjelenő legtöbb kultúrában sem.

Mi mégis azt gondoljuk, hogy feltétlenül lényeges. Ha nem jársz együtt egy csomó emberrel, hogyan tudhatnád, hogy kivel kösd össze az életedet.

Isten megteremtette Évát, és odavitte Ádámhoz. Nem úgy volt, hogy négy különböző nőt készített, és azt mondta: „Na, itt van, Ádám. Válassz!”
Vagy: „Próbáld ki ezt a modellt egy darabig, és ha nem jön be a sárga, próbáld ki a pirosat.”

Mégis a legtöbb keresztény így gondolkozik a kapcsolatait illetően.A magukat kereszténynek való fiatalok átlagosan 5 fontosabb kapcsolatban vannak benne a házasságuk előtt. Még akkor is, ha nem volt közöttük testi érintkezés, ezek a kapcsolatok összekötötték a szívüket. Nem csak a szex köt össze szíveket, hanem az érzelmi kapcsolat is kötöttséget hoz létre. Így ez az ember, ott az esküvőjén a szívének négy-öt darabját már szétosztotta, és soha nem is kapja vissza. És ez hatással lesz a házasságára.
Egy másik hazugság amivel megtévesztenek minket: Ha nem fekszel le valakivel akkor tiszta maradsz. Nem! Nem a szex a határ! Isten sokkal radikálisabban gondolkozik a tisztaságról, mint mi, vagy akár egyes keresztény csoportok. Hány ember és hány kapcsolat sérült már azért, mert az emberek tudatlanságból lejjebb adták a mércét! Isten mércéje a teljes szentség. 


Akkor, miért járnak úgy együtt emberek, hogy nincsenek komoly szándékaik a házasságot illetően?

Itt van néhány ok:
- Hogy kielégítsék testi vágyaikat: erkölcstelenség és szórakozás. Az a személy, aki házassági szándék nélkül akar együtt járni veled, az csak a maga szórakoztatására használ téged.
- Hadd mondjak még két okot, hogy miért van az együttjárás. A fogyasztói gondolkodás, hogy kipróbáljunk néhány modellt, mielőtt megejtjük a vásárlást. S ez elárulja, hogy csak önmagadért mentél bele ebbe a kapcsolatba.
- És végül a leggyakoribb ok – legalábbis az őszinte keresztényeknél -, a tudatlanság.
A tudatlanság nem azt jelenti, hogy valaki nem képes tanulni. A tudatlanság oka, hogy ezeket a dolgokat ma már nem tanítják.Néhányan egész életetekben templomba/gyülekezetbe jártatok, és semmit sem hallottatok azokról korábban, amikről eddig beszéltem. Csodálkoztok, miért van annyi problémánk?

forrás: http://havannacsoport.hu/index.php/kereszteny-tanitasok/paul-washer-az-egyuettjarasrol


2015. január 22., csütörtök

Leslie Ludy – Három kérdés


Itt van néhány kérdés amit imádságban átgondolhatsz:


  1. Mivel töltöm az időm nagy részét?
  2. Hova fordulok pihenésért és kikapcsolódásért?
  3. Vannak olyan dolgok az életemben amik nélkül nem tudnék élni?

Az egyik legegyszerűbb módja annak,hogy valamiről megtudd, hogy bálvánnyá vált az életedben az az,hogy nem tudod elképzelni, hogy nélküle élj. Ha Isten arra kérne,hogy bizonyos dolgokat elhagyj, meg tudnád-e tenni?
Ezek lehetnek jó dolgok is, például egy kapcsolat, a házasságod vagy a családod. Ezek is bálvánnyá válhatnak, ha Isten elé helyezed őket. Sabina Wurmbrandnak is volt férje és gyereke,mégis mikor választania kellet Jézus és a férje között Jézust választotta.

Egyszer egy lány elmondta, hogy szeretne közelebb kerülni Istenhez, de őszintén bevallja, hogy több időt tölt facebookozással mint imádsággal és az Ige olvasásával.

Mivel töltöd a legéberebb óráidat? Úgy értem vársz mire fáradt és kimerült leszel, és akkor kezded el tanulmányozni a Bibliát? Mibe adod bele a legtöbb energiádat? Isten királyságába vagy valami másba?
Hová fordulsz pihenésért és felfrissülésért? Isten jelenlétéhez? Tapasztaltad, hogy a legnagyobb kikapcsolódás az Ő jelenlétében lenni és imádkozni? Vagy ezek csak ismerősen csengő szavak számodra, de igazából megvan a saját kikapcsolódási formád. Ha kikapcsolódásra van szükséged rögtön a barátaidhoz mész, beültök valahová, megnézel egy filmet,felnézel Facebookra vagy Istent keresed? Ha mindezek a dolgok eltűnnének az életedből, elég lenne-e Jézus?


Hallottam egy emberről akit börtönbe zártak egy évre. Egyedül raboskodott egy sötét cellában, bármiféle emberi társaság nélkül. Mikor kiengedték már alig látott, mert a szeme elszokott a napfénytől, az arca mégis ragyogott. Az emberek kérdezgették: Hogyan tudtad túlélni? Hogy bírtad ki? Ő csak ennyit válaszolt: - Olyan volt mint egy nászút Jézussal. Szívesen csinálnám újra.
Képesek lennénk lemondani mindenről és élvezni Isten jelenlétét, ahogyan ez az ember tette? Nem kell várnunk, hogy bebörtönözzenek, már ma is feladhatjuk a Facebook és mozimaratonjainkat, hogy Jézussal töltsük az időnket.






2015. január 21., szerda

ISTEN NEM HALOTT (GOD'S NOT DEAD)


Josh elsőéves egyetemista, aki nem hajlandó Istent halottnak nevezni az első filozófia órán. Ateista professzora arra hívja ki, hogy bizonyítsa be, Isten létezik. A családja és a barátnője is próbálja lebeszélni az egészről, Josh azonban úgy érzi helyt kell állnia.
Ahogy idézi is a diák, "csak egy valódi kockázat próbálhatja meg a valódi hitet."(C.S. Lewis)
A filmben különböző hátterű emberek életébe is bepillantást nyerhetünk. Egy közös van bennük: mindegyikőjüknek nagy szüksége van hitre, reményre, Isten kegyelmére. Nagy hatással lesz rád is ez a film!
"Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt." (Máté 10:32-33)

A filmet meg tudod nézni a Nicelife-on: 


                                             


2015. január 20., kedd

A dicsőség kapuján át - Jim Elliot élete



Jim Elliot az oregoni Portlandban született. Szülei vallásosan nevelték gyermekeiket, templomba vitték őket és rendszeresen olvasták a Bibliát. Jim hatévesen fogadta el Jézust Megváltójának.
1941-ben a Benson politechnikai középiskolába kezdett járni, ahol mérnöki rajzolást tanult. Majd számos tevékenységben részt vett, többek között az iskolai újság szerkesztésében, az amerikai futballcsapatban és a színjátszókörben. Társai nagy karriert jósoltak neki, szónoki képességeivel már akkor is kitűnt, amikor alig négy órával Franklin D. Roosevelt elnök halála után beszédet intézett a tiszteletére. Erősen pacifista volt, elítélte a rabszolgaságot, a második világháború idején is csak polgári szolgálatot volt hajlandó viselni.

1945 őszén belépett a Wheaton Főiskolára, egy illinios-i keresztény magániskolába, úgy érezve, Isten erre vezeti őt. Akkoriban hatalmasat fejlődött lelki téren, elkezdett készülni a misszionáriusi életre, és   rendszeresen birkózott is. Később filozófiára, politológiára, kultúrtörténetre is bejárt. Harmadévesen felvette a görögöt mert szerette volna jobban megérteni a Bibliát. Ezenkívül pedig a görög hozzásegítette egyik céljához: lefordítani a Bibliát olyan nyelvekre amin még eddig nem adták ki.

Végzősként ismerkedett meg Elisabeth Howarddal akinek a diplomaosztóján vallott szerelmet. Viszont azt is bejelentette, hogy nem tudja Isten mire hívja, erősen gondolkozik az egyedülálló életen mert misszionáriusként vannak olyan területek ahová nők nem mehetnek. Elisabeth és Jim innentől kezdve levélben tartották a kapcsolatot és csak ritkán találkoztak. Mindketten tanultak, dolgoztak és készültek a hivatásukra. Annak ellenére, hogy kedvelték egymást végig Isten vezetésére vártak. 

A főiskolán szerveztek egy misszionáriusi csoportot, és ennek keretében 1947-ben egy barátjával, Ron Harrisszel elmentek Mexikóba. Hat héten át segédkeztek egy helyi misszionárius házánál. Jim itt döntötte el, hogy megtanul spanyolul. Szintén itt találkozott egy Brazíliába igyekvő misszionáriussal , aki felhívta a figyelmét a dél-amerikai evangelizáció lehetőségére. Jim 1949-ben végzett Wheatonban, ettől kezdve misszióra készült. Olyan misszionáriusoknak segédkezett, akik korábban kecsuák között szolgáltak. Egy ilyen hittérítő mesélt neki az auca indiánokról, akik teljesen a világtól elzárva élnek.

Nyelvészeti tanulmányai után útlevelet kérvényezett és azt tervezte, hogy Bill Cathers nevű barátjával elindul Ecuadorba. Két hónappal később Bill közölte vele, hogy megházasodik. Így 1950 telét és 1951 tavaszát Ed McCullyval töltötte, börtönökben prédikáltak, evangélizáltak és tanítottak a vasárnapi iskolában. Ed még azon a nyáron megházasodott, így Jimnek mást kellett keresni, aki nem tervez még házasságot. Így egyedül Pete Fleming maradt,aki most végzett a Washington Egyetemen. 

1952-ben érkezett meg Pete és Jim Ecuadorba, hogy a kecsuák között hirdessék az Igét. Először Quitóban szálltak meg, ahol spanyolul tanultak, majd a dzsungelbe mentek. Ott a Shandia missziós központban kaptak ideiglenes szállást, majd Jim  1953.október 8.-án elvette Elisabeth Howardot. Az eskövőt Quitóban tartották. A pár egy rövid nászutat tett Panamában és Costa Ricán, majd visszatértek Ecuadorba. Egyetlen gyerekük, Valerie, 1955. február 27.-én született. Míg a kecsuákkal dolgoztak, már az auca indiánokkal való kapcsolatfelvételen gondolkodott.

Jim és négy misszionáriustársa, név szerint Ed McCully, Roger Youderian, Pete Fleming és a pilóta, Nate Saint, egy repülőgépről vette fel először a kapcsolatot az auca indiánokkal, amikor kis csomagokat dobtak le nekik. Néhány hónappal később úgy döntöttek, hogy letáboroznak a közelükben, a Curaray folyó partján. 1956január 8,-án mind az ötükkel végeztek a bennszülöttek.

 Jim munkáját később a felesége vitte tovább. Elisabeth, férje halála után visszatért ahhoz a törzshöz akik megölték Jim-et. Kislányát évekig egyedül nevelte az indiánok között. Később híres írónő lett, több könyvében ír ezekről az élményeiről. ( A dél-amerikai mártírokról a A dicsőség kapuján át c. könyve, Jimmel való kapcsolatáról pedig a Szerelem és tisztaság c. könyv szól.)
Jim 1949. október 28-án írtt naplóbejegyzésében található a nevéhez kötött leghíresebb idézet, egyben egész élete filozófiája: Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tarthat meg, azért, amit nem veszíthet el.

2015. január 16., péntek

SZÉPSÉG


Carla Muir írásában olvasható a következő történet: 


Egy nagyvárosban egy sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság körében: a legszebb nő fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet kíséretében. Pár héten belül több ezer levél érkezett. Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a főnök asztalára tette. Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következők álltak levelében: 'Az utcánk végén lakik egy gyönyörű asszony. Minden nap meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem, és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám.' A fiú a következőképpen fejezte be levelét: 'Ezen a képen láthatják, hogy ő a legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnősülök, azt szeretném, hogy nekem is ilyen szép feleségem legyen, mint ő.' 

A főnök érdeklődését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnője erre megmutatta neki egy idős, ráncos arcú, ősz hajú, kerekesszékben ülő asszony fényképét. 
'Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot - mondta a főnök. - Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre.' 

Ez a fiú értékes igazságot fedezett föl: a szépség - a valódi szépség - belülről fakad és onnan sugárzik kifelé. Hogy hol van az igazi szépség forrása? A szívünkben. 


(E. Mittelstadt. Lydia 2009/1)


2015. január 14., szerda

Hogyan kezeljük jól a Facebookot


 „Végül, testvéreim, irányuljanak gondolataitok mindarra, ami igaz, ami tiszteletre és becsülésre méltó, ami erényes és magasztos.” /Fil 4, 8/


A Facebook önmagában nem egy gonosz dolog. Ám ha nem tesszük a megfelelő helyre, gyorsan egy egészségtelen függőséggé válhat az életünkben - értékes idődet rabolja el, eltérít Krisztustól, és világi dolgokról kezdesz el gondolkodni.

A Facebook legnagyobb veszélye az, ahogyan hirtelen elrabolja az idődet. Leülsz a laptopod elé, hogy elküldj egy üzenetet, és aztán három órával később még mindig a cyber-szocializáció végtelen hálózatának fogja vagy. És mit csináltál abban a 3 órában? Ha őszinte vagy, belátod, hogy csak egy nagyon kis időnek volt örökkévaló értéke. Három óra volt, amit sokkal hasznosabban is eltölthettél volna, például imádkozással, Isten szavának tanulmányozásával, Isten munkájának naplózásával vagy egy szükséget szenvedő szolgálatával. De nem jut hely ezeknek a hasznos dolgoknak, ha a legtöbb időnket haszontalan és triviális dolgokkal töltjük.

A tény, hogy a Facebooknak lehet egy kevés hasznos tulajdonsága, még nem jogosít fel arra, hogy minden időnket ott töltsük. Emlékezz - az idő egyáltalán nem a miénk, hanem Istené. És ha Jézus nem cyber-szocializációval tölti az idejét, akkor nekünk miért kellene?

Ha a Facebook egy egészségtelen függőséggé vált az életedben (ez alatt azt értem, hogy nem tudod elképzelni, hogy elhagyd ), imádságos lélekkel kérd Istent, hogy elhagyhasd a függőségedet, legalább egy ideig, amíg Ő át nem veszi az első helyet a szívedben és a legtöbb idődet nem Vele töltöd. Szerezz egy felelősségteljes társat, ha szükséges! Emlékezz, semmi sem éri meg veszélyeztetni a kapcsolatodat az Úrral, aki meghalt érted, hogy megmentsen és semmilyen ajánlat nem elég extrém, ha a szív szeretetéből és Isten iránti odaadásból az Ő lába elé helyezzük.
Itt van néhány praktikus módja, hogyan tartsuk a Facebookot a helyén.

Használd a Facebookot takarékosan!

Csak egyszer egy héten jelentkezz be és csak 30-45 percet tölts az interneten. Használj időzítőt, állíts be órát, így nem fogsz kicsúszni a megengedett időből, vagy még jobb, ha egy felelős társ ül melletted és emlékeztet, hogy ragaszkodj ahhoz, amihez elköteleződtél. Biztos, hogy kihagysz néhány meghívást, de az idődet olyan dolgoknak adod, amik Isten szívében rejtőznek, nem pusztán az utolsó pletykának vagy érdekes hírnek.


Figyelj arra, hogy mit olvasol és posztolsz a Facebookon!
Nevetséges kvízek arról, hogy melyik Hollywoodi celeb lennél, beszélgetések a legutóbbi Twilight filmről vagy könyvről, vagy pletykás évődés jóképű srácokról nem lesz a lelked hasznára, inkább a világ dolgaiba sodor bele. Tedd céloddá, hogy minden amit olvasol vagy közzéteszel a Facebookon dicsőséget visz Jézus Krisztusnak- és ha nem, hagyd ott.

Ne tedd a Facebook oldaladat egy „mindent rólam” látványos vígoperává!
Inkább erősíts másokat azzal, hogy történeteket és tanúságtételeket teszel közzé arról, hogy mit tett Isten az életedben! Tedd ki, hogyan változtatta meg a Szentírás az életedet vagy tégy közzé történeteket olyan keresztényekről, akik inspiráltak téged! Bátoríts másokat, hogy imádkozzanak az elveszettekért, vagy azokért, akik nagy szükséget szenvednek a világban, mint például az árvák.

Ha kétséges, hagyd ott!
Akár hiszed, akár nem, a Facebook egy olyan dolog, ami nélkül lehet élni. Én csak egyszer használtam az oldalt és őszintén úgy gondolom, hogy az életem jobb lett ettől. Szabaddá tette az időmet azoknak a dolgoknak a számára, amik igazán számítanak: a házasságommal és a gyerekeimmel foglalkozni, ápolni a kapcsolatomat Jézus Krisztussal és segíteni a rászorulókat. Gyakran azok a dolgok, melyekről azt hisszük, hogy nem tudunk élni nélkülük, azok a dolgok, amik hátráltatnak minket attól az élettől, amire az Úr hívott meg bennünket.

www.setapartgirl.com
Copyright © 2009-2013 setapartgirl. All rights reserved. A Division of Ellerslie Mission Society.
Szerző: Leslie Ludy
Fordította: Ágota Zita



2015. január 13., kedd




Egy kis könyvajánló:)




Ez egy zseniális könyv. Nagyon olvastatja magát, és tééényleg csak ajánlani tudom!! :))

Linda Dillow - Érdemes várni 
Miért kellene várni? A könyvben megtalálod a választ! 
Isten minden nőnek már a születésekor egy olyan ajándékot adott megőrzésre, amit a házasságban megoszthat férjével. Mindez korszerűtlen a XXI. században? Mit tegyél, ha már eltékozoltad ezt az ajándékot? A könyv az újrakezdéshez is segítséget nyújt.
Korunkban hatalmas zűrzavar uralkodik a szexualitás területén. Az élvezetek hajszolása közben a ma embere egyre kiégettebb, csalódottabb és a lelke mélyén arra a teljességet biztosító szexuális élményre vágyik, ami Isten eredeti tervében szerepel. Linda Dillow könyve segít ezt a tervet a mindennapokban megvalósítani. (Linda Dillow tanít és segít a női szolgálatok megszervezésében. Négy gyermek édesanyja és nagymama. Férjével a Colorado állambeli Monument városában él.)

pl itt is megrendelhetitek:
http://www.goodnews.hu/product_info.php/hazassag-parkapcsolat-dillow-linda-erdemes-varni-p-858




2015. január 10., szombat



Egy Krisztus központú szív




Mindegyik keresztény nőben akit csodálok egy dolog volt közös: elszántan,teljes odaadással és szenvedélyes szeretettel szerették Jézust. Jézus Krisztust helyezték minden fölé az életükben;a siker,a népszerűség,család, minden kényelem és anyagi dolog felé. És bőven a fiúk felé.
Amy Carmichael lemondott arról a jogáról is, hogy megházasodjon és helyette 1000 indiai gyereket mentett meg a prostitúciótól. Az ő története Jézus Krisztussal messze felülmúlja az összes szerelmes történetet amit valaha írtak.
Sabina Wurmbarnd lemondott arról, hogy boldogan éljen élete szerelmével, Richarddal,amikor a között kellett döntenie, hogy őt válassza vagy Jézust,az első szerelmét. Amikor egy konferencián minden lelkipásztort arra kényszerítettek, hogy tagadják meg a hitüket, Sabina Richard fülébe súgta: Ugye te nem fogod ezt tenni?
- Akkor elveszítheted a férjedet.- mondta Richard.

-Inkább veszítem el, mintsem, hogy legyek egy áruló felesége. Mivel Richard megfogadta Sabina javaslatát 10 évre bebörtönözték.
Gladys Aylward az egész fiatalkorát egy háború sújtotta faluban töltötte Kínában-ahelyett, hogy férjet kereset volna magának- inkább Isten királyságát akarta szolgálni, mintsem a házasságát,a családját,és a kényelmét. Az eredmény: több száz erőszakos börtönőr változott meg, 200 árva életét mentette meg és több ezren tértek meg a sötétségből Isten fényességébe.
Catherina Booth lemondott a kényelmes házasságról és családi életéről, amikor nemcsak megengedte a férjének, hogy az elnyomottak és a haldoklók között szolgáljon, hanem ő maga is csatlakozott hozzá. Az egész éjjelen át tartó imaalkalmakat és a nyomornegyedekben való hosszú és fárasztó gyaloglást választotta a modern egyház megvetésével, a biztonságos és kényelmes otthon helyett.
Amikor ezeknek a nőknek az életét tanulmányozom lenyűgözve állok a Krisztus iránti elszántságuk előtt. Nem csak azt mondták, hogy Jézus Krisztus az első az életükben,hanem megélték. Akár a házassághoz való jogukat, akár a ,,boldogan élnek míg meg nem halnak" életstílust adták fel, a közös az volt,hogy mindenekfelett tartották Isten dicsőségének a védelmét.
Ennek így kell lennie a mi életünkben is.


Jézus Krisztusnak - és nem a fiúknak - kell az életünk középpontjában állnia. Ha Krisztus központú a szívünk akkor többé nem a fiúk dominálják a gondolatainkat,cselekedeteinket és döntéseinket. Sőt,Jézus annyira megragadja a lelkünket,hogy az összes fiú akivel találkozunk látni fogja, hogy Krisztus az egyetlen és mindenkori hercege a szívünknek. És egy igazi Isten szerinti férfi ilyen nőt keres.




Copyright © 2009-2013 setapartgirl. All rights reserved. A Division of Ellerslie Mission Society.
Szerző: Leslie Ludy
Fordította: Radányi Zsuzsa és Radányi Anna