2015. március 27., péntek

Keresztút


Zsidó király, római helytartó. Igazságtalan vád,
felhergelt csőcselék, el nem múló szó.
Igazság vagy a tömeg?
Róma, a főnök bizalma?
Pilátus enged, s elítéli az ártatlant,
fáradtan.
Kiengedik Barabást, Barabást,
megostorozzák a Messiást, Messiást, Messiást.
Vajon bennem hányszor erősebb a részrehajló bíró?
hányszor csattan az igazságtalan szó?
Hányszor küldöm keresztfára a jót?

Megcsúfolva, töviskoronával,
nyomta vállát a kereszt súlya.
Kezét felsértette, lábát megrogyasztotta,
de rendületlen hordozta.
Elhajíthatta volna, tiltakozhatott volna, de felvette s tűrte, tűrte.
Miért? Mit ért?
Egy világért. Vétkemért.
Saját terhem hát miért nyűg nekem? Ott van Ő.
A szenvedő, a segítő.
Fél keresztem az Ő vállát nyomja.

Durva szitkok, nyüzsgő tömeg,
földre esett keresztjével.
Ostor csattant, dörgedelem röppent,
fájdalom közt felkelt.
Könnyebb volna ott maradni? Porba fekve, kisírt szemmel?
Megalázva, meggyötörve, bűnbe esve?!
Bizony, bizony könnyebb volna lesunyt szemmel (fejjel) járva, kelve élni,
de abból nem fakadna semmi.
Felkelni és felállni, menni tovább rendületlen,
felér a legrangosabb dicsérettel.
Állj fel hát s légy erős! Így tesz Ő,
az Üdvözítő.

Mocskos tömeg közt egy gyöngyszem,
édesanyja Mária jött szemben.
Mint mindig itt van most is, együtt lép,
együtt fél az anya s lelkében sír.
Fiát látva szenvedni még nagyobb lett fájdalma,
de kísérte Őt továbbra.
Miért kellett ezt látnom?
Az ártatlant szánom.
Még nagyobb kín, még szörnyűbb teher,
melyet most megoszt a Szűzzel.
Légy kitartó viseld, megad bátran,
nem tudhatod, kik jönnek még, hányan.
Egy biztos. Ők ott lesznek,
őrködnek majd feletted,
Szent Fiú és Szűz Anyja.

Megállították a hazatérő munkást,
Vigyed, cipeld, te felebarát!
Cirenei Simon tán megszánva a szenvedőt,
vállára vette a keresztet és segítette Őt.
Tán könnyebb már az út a Golgotán,
hisz vele van már egy jó barát.
Ha segítek és könnyítek mások életén,
enyém lesz a köszönet, mely most sugárzik az Ő szemén.

Izzadság és könny folyt végig arcán,
mikor a szeretet áradt szét Veronikán.
Odaadta kendőjét, megtörölte Jézus arcát,
s gyengén pillantott az Úr után.
Kibontva az áldott kendőt,
visszatekintett rá Ura, a Szenvedő.
„Vajha hát én kőszívemmel…”
Megláttam-e már a szentet?
Tekintett-e rám valaha,
az Úr legkisebb vándora?

Kínok között ismét elesett,
De felemelkedett.
Nem maradt ott földön fekve,
elgyötörve, megsebezve.
Nehéz szívvel tovább lépett,
nem feledett egy bűnöst sem.
Ismét lent a mélyben
hogy keljek hát én fel?
Miért nem vagyok jó?
Az igaz úton kitartó?
Ám az Ő példájára megteszem,
kimászok és elfeledem szennyem.

 Nemcsak durva szitkot,
hanem sírást, rívást is hallott.
Együttérző asszonyok szánták,
de Ő köszönet helyett ezt mondta inkább:
”… magatokat sirassátok”.
Tudta Jézus miért jött,
keresse mindenki azt, ami „eltörött”.
Siránkozhatsz a más baján,
de mindenki tegye helyre saját magát.

 Fölemelkedett. Harmadízben.
Még nehezebb az út fel.
Újból gúnyos arcok, szavak, tettek,
de ismét felkelt nagy keservvel.
Közeledik a szörnyű óra,
de várni kell az üdvös szóra.
Újabb bukás? Újabb romlott óra?
Miért menjek én a jó szóra?
Mert tán egy újabb megtérésem,
közelít már beteljesedésem.

 Lerángatták ruháit, megalázva elvették,
nem maradt már csak egy kis semmiség.
Gaz katonák sorsot vetve megosztoztak rajta,
védtelenül, kiszolgáltatottan ott hagyva.
Mit üzen e kép?
Mit tehetek én?
Valódi ember, megalázva, megtörve,
De mindenre felkészülve.

 Hallani már a vég szavát,
a tompa kalapácsok hangját.
Felfeszítik keresztjére,
élte utolsó szent helyére.
Jobbról, balról egy lator,
elhangzik egy–egy sikoly.
Büntetlenül lett megfeszítve,
ahogy bennünket is az élet
térdre kényszerít le.
Mi végre a szenvedés?
E nélkül nem lenne beteljesedés.

…. …. ….
Elsötétült az ég alja, Jézus lelke már a mennyben vala. Megtörtént a lehetetlen, az Írás beteljesedett. „Ez az ember valóban igaz volt”. S újabb megtérés, mert Ő valóban igaz volt.  A Szentkeresztből hit fakad, a halál ereje elhervad.  Megrendülten állok a kereszt alatt, újból és újból csak a szeretet marad.


 Édesanyja nedves arccal
gyermekét tartotta.
Ám ez most a Pieta.
A belső csendben Mária nem kérdezett,
ismét a szolgálólány mutatkozott meg.
Együtt Szentfiával némán ült,
S alázattal meg sem rezdült.
Néha a belső kiüresedettség
többet ér egy vádló szentnél.
Lehet, hogy a válaszokat nem kapjuk meg,
de belenyugszunk az Akaratba, mely szent.

 Követ gördítettek, csendben temettek,
köszönet neked Arimateai József.
Végre nyugalomban nyugszik Teste,
nem bántja már egy lélek se.
Asszony, ember rendben tovább áll,
csak a szívük az, mely nagyon fáj.
A csendben megrendülten várunk,
nem tart soká az álmunk.

Harmadnapra új reggel jő,
elgördült a nehéz kő.
Ujjonghatsz már megrendült szív,
Megváltónk nagy öröme hív.
Mi már tudjuk jól,
a kereszthalál nem örökre szól.
Van vigaszunk, örömünk és szerény reményünk,
Feltámadt Krisztus elhozta örök életünk. 

Ágota Zita

2015. március 20., péntek


Amazing Grace – A szabadság himnusza


Az egyik leginspirálóbb film amit valaha láttam! Wilberforce hite, kitartása és az igazság iránti elkötelezettsége ma is példaként állhat előttünk.

1797-ben járunk. William Wilberforce, a rabszolgaság eltörlésének brit élharcosa kényszerpihenőre megy, hogy beteg szívét kúrálja - melyben a kórt leginkább a hiábavaló küzdelem okozta frusztráltság okozza. Itt ismerkedik meg az elbűvölő Barbara Spoonerrel, akiben lelki társára ismer, és felidézi neki élettörténetét, melynek során egy hajóskapitányból lett pap és egy rabszolgából lett író oldalán vette fel a harcot az emberi előítéletekkel szemben. Barbarának köszönhetően most újra feléled benne a vágy, hogy folytassa a küzdelmet, melynek célja a feltételek nélküli emberi egyenjogúság kivívása.


,, Ha látod az elnyomást nézhetsz a másik irányba, de nem mondhatod, hogy nem tudtál róla." 
William Wilberforce

2015. március 7., szombat


Heinrich Heine: 

Mint egy virág, olyan vagy


Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemhez
a bánat közelít.


Kezem véd könyörögve,

meghallgat tán az ég:

ilyen maradj örökre,

ily kedves, tiszta, szép.



Képes Géza





2015. március 6., péntek

Tavaszköszöntő


 A képeket egyik kedves barátnőm készítette Szeged mellől. Nővérével blogot írnak, itt tudjátok megnézni:
http://birdwithwings.blog.hu/

,, Testvérek. Költemények. Fotográfiák. Két lány. Két külön világ. Két különböző felfogás. Van, aki az írásban fejezi ki magát és van, aki a fotózásban teljesedik ki." Éva és Eszter






2015. március 4., szerda

A Világ


A Világ valamit érzett:
Amit épített,felborulni látszott.
Szíve sötét lett,vérzett.
Lelke remegett és fázott.
Rideggé vált önmaga?
Mindenért Ő a hibás?

A félelem eluralkodott rajta,
Mint országok közt a válság.
Magát okolta,hogy nem működött jól,
Belül kereste a szunnyadó vétkest,
Aki bűneiért majd meglakol.
"Csak önmaga az, Ő a tettes."

Futott,mint üldözött messze,
Nem nézett hátra a Világ.
Beleesett egy fekete verembe,
De nem hagyta abba az ásást.

Kereste ki hozott rá borút,
Mely átszőtte az ereket,
És ki akart háborút?
Az emberek. Megtalálta, mit keresett.

Kialudt a szemekben a fény,
Mely egykor tűzként égett.
Átvette helyét a gonosz sötét,
Mely monogramját a szívekbe véste:

Egy ember reggel felkel,
Felöltözik,bögréből teázik,
Kocsiba ül és munkába megy.
Nem tudja miért...

Egy gyermek szőke babával játszik,
Fésülgeti, babusgatja, simogatja.
Mosolyog, mégis sírni látszik.
Nem tudja miért...
Egy fiú fekete maszkban
Remegő fegyverrel bankot rabol.
Úgy véli:jót tesz,csak segíteni akar.
Nem tudja miért...
Egy ember az utcán markát
Kinyújtva pár falatért könyörög.
Tél van s nincs kabátja.
Nem tudja miért...

Egy ember éppen lelő egy másikat,
Melle vérzik, arca megremeg.
Egyik torkát sem mardossa bűntudat.
Nem tudja miért...

Nyikorog a kapu, üres a temető.
Csak egy idős hölgy gyújt gyertyát
A síron. Megőszült az idő.
Nem tudja miért...

Gyermekkézben az erős hatalom,
A szegénység söpri az utcát.
Felépült a zord birodalom.
Nem tudja miért...
Az egyetem magas fokon képez,
De a diák nem kap értelmes tudást.
Nagy álma volt, mit eltiport az élet.
Nem tudja miért...
A család üres, mint az űr;
Nem maradt tiszta, igaz érzelem,
Csak mit harag és gyűlölet fűt.
Nem tudja miért...

Elszállt a szerény vallás:
Senki sem hisz a Mindenségben.
Az egykor zöld mező, most kopár.
Nem tudja miért...
A Világ a sötét veremben
Lejjebb már nem ásott.
Mint korom a füstben,
Elméje cikázott.
Hogy lehet,hogy nem vette észre
A gonosz settenkedő lépteit?
Csak most kapott észbe,
Mikor már elvesztette értékeit:
"Az emberek csak vannak, nem élnek.
Mi értelme így ennek az egésznek?"-
Mondta a Világ és összeomlott.
Tudta miért:
Mert az emberiség velejéig romlott.
Éva

forrás: http://birdwithwings.blog.hu/

   Életem fája

Életem fája fáradt, öreg,
 Rajta tépett, koszos kéreg,
 Levelein látszik a rozsda,
 Színét az eső le nem mossa.
Ha kívül romlott is,
Belül újra friss.
Valami történt vele,
Megváltozott az élete

Miben lett más? - kérdezheted.
Újra élhet szebb életet:
Belül nem növi moha,
Harkály nem kopogtatja.
Nem koszos ő, dehogyis!
Lelke éppen rügyezik,
Virágja illata messze érzik,
Majd újra gyümölcsözik.
Éva
forrás: http://birdwithwings.blog.hu/