Ha van Isten, miért engedi meg a szenvedést?
Gyakran megkérdezik az emberek a keresztényektől: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket?
Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre.
Billy Graham lányával, Anne-val, készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott:
Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk Neki: "Menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből!" És Ő, amilyen gentleman, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén?
Valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.
Azután egy szakértő azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (a szakértő saját fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És mi azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek, ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És azt mondtuk, rendben.
Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki, az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.
Aztán valaki egyre tovább lépett ebben a csodálatban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.
És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.
Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat? Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja.
Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a Pokolba.
Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond.
Furcsa, hogyan mondhatja valaki: "Hiszek egy Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben!
Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre.
Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.
Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálózaton, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken.
Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.
Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?
Dr. Ben Carson az az ember, aki a lehetetlent valóra, a reményt beteljesült álomra váltja. A Yale és a Michigan-i Állami Egyetem Orvosi Karának végzettje jelenleg a híres Baltimore-i Johns Hopkins kórház gyermek-idegsebészeti osztályának igazgatója.
